Paul Starling írása.
"Sajnos azt, hogy ki fordította Magyar nyelvre azt nem tudom megmondani, de közreadom hátha van olyan, aki még nem olvasta. Ha a személyes tapasztalatomat kérdezitek láthatjátok, hogy több karate iskolát is tanulmányoztam....... mentségemre legyen mondva azon mesterektől, akik tanítottak legtöbbel a mai napig jó kapcsolatot ápolok: Zsolt Péter, Buda Höning, Takeji Ogawa. Azért mégis hozzáfűzök egy személyes gondolatot, A világban sokan tanítanak karatét és amikor elkezdjük a gyakorlást ritkán van határozott elképzelésünk arról, mit fognak nekünk abban az általunk kiválasztott dodzsóban tanítani. Vannak szerencsések akik elsőre rátalálnak az igazi mesterre, stílusra, útra és vannak kevésbé szerencsések, de kihez legyen az ember lojális, mesteréhez vagy önmagához!? Szerintem nem helyes, ha a gyakorló egy fontos-elv miatt önmagát figyelmen kívül hagyja, önmagához nem lojális. A mai értelmemmel azt gondolom a jó elveket egy adott helyzetben be kell tartanunk, de nem helyes dogmatikusan ragaszkodnunk hozzá. Persze azért ehhez is kell egyfajta érettség, de inkább olvassátok egy öreg mester írását arról mi a harcművészet lényege és miért fontos a hűség!"
A Japán küzdőművészetekben létezik az ún. GIRI fogalma, amely a lojalitást, odaadást tartalmazza.
Ez a gondolat messzemenően egyetértésre és megértésre talált Japánban, nem úgy
mint más országokban. Okinawán, a Karate-do
születése helyén, a dojo általában a sensei házában van, mert a szigeten
igencsak kevés edzőterem volt. Szóval az edzések többsége a házban vagy az
udvaron volt megtartva. A gyakorlók csoportja igen kicsi volt, és ők is csak a
sensei által kiválasztott emberekből toborzódtak. A sensei-nek az volt a célja,
hogy minimálisan egy, de ha lehet több olyan tanítványt neveljen, akik majd
tovább viszik az ő tanítását, ezért a sensei, aki egész életét a karate tökéletesítésének
szentelte, kiválaszt egy vagy több olyan tanítványt, akinek majd az ő karate
tudását átadja. A tanítvány viszonzásul a mesterével marad, megadja a
tiszteletet neki, lojális vele, és igyekszik támogatni őt, és valamit vissza is
adni az iskolának. Ez egy kétoldalú kapcsolat, amelyben a tanár megmutatott a
tanítványának mindent, amit ő tudott. Viszonzásul a tanítvány segít a
mesterének mindaddig, amíg ő nem veszi át az iskoláját. Ez, azaz út, amelyen a karate-do haladni akar, ez egy
apa és fia, vagy apa és lánya kapcsolat. Az apa neveli a gyerekeit a karate-doban, és ha beérnek,
akkor vagy az apával maradnak, vagy ha el is mennek, mindig elismerik az
apjukat, nem felejtik el, hogy honnan indultak, s ahogy lehetőségük van rá,
vissza visszatérnek hozzá.
Magyarországon és más európai országokban is sok ember a karate
tanítását bevásárlásnak tekinti. Választanak valami árut, a pulthoz mennek és
fizetnek érte: van 5 forintom, adjál érte karatét. Ezek az emberek nem értik
meg, hogy bármelyik karate stílust elsajátítani egy életre szóló munka.
Kérdezzenek csak meg olyan mestereket, mint Yamaguchi, Kanazava, Suzuki, stb.,
ezek a nagymesterek az egész életüket a karate tanulásának és tanításának
szentelték. Ez vezet aztán később konfliktusokhoz a karate-sport és a karate-do művészet között. Én a
Kokusai Karate-do Sihankai alapítója vagyok. Ez olyan Karate
szervezetek nemzetközi tömörülése, amelyek azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy
megtartsák a hagyományos karate-do
értékeit és hagyományait. Minden alapító tag minimum 5 danos, és mindannyian
legalább 20 éve tanulmányozzák a karatét és a lojalitást. Lojálisak maradtak a
főinstruktorukhoz.
A sportkarate győzelemre motiválja az embert, mások legyőzése
kumitéban vagy katában. A karate-do azt tanítja, hogy az ellenfél
te magad vagy, és mindig azzal kell foglalkoznod, hogy saját magadat tedd
jobbá, és nem mindenáron a más kárára. A sportkaratéban a győzelem a lényeg, és
ezért nem muszáj, hogy lojális maradj a mesterhez. Elmehetsz és, ha akarod el
is cserélheted az egyik stílust a másikért. Ha ebben a pillanatban nem győzöl a
sensei A-nál, elmehetsz a sensei B-hez. Talán ő segít neked nyerni. A
versenyeken észrevettem, hogy nemcsak a mestereket váltogatják a tanítványok,
hanem a stílusokat is. Például áprilisban a versenyeken X stílus alatt
versenyeznek, júniusban Y stílus alatt, ősszel pedig már a Z stílus matricái
virítanak a giken. Szóval ezek a tanítványok lehetnek mindenben jók, de
mesterek semmiben. Semmi rossz nincs abban, ha más stílusokból tanulunk. Mindig
is lojális voltam a Goju-kai-hoz és Gogen Yamaguchi-hoz de tanultam más stílusú
karatékat is, és ha valamilyen más stílusú karate kumite technikái
megtetszettek, beépítettem az edzésembe, de soha nem váltottam stílust. A versenyek
csillagai jönnek, mennek.
A karate-do
gyakorlói nincsenek korlátozva. Ők egész életükben edzenek, csiszolják az
alapokat, a katákat, a kihon technikákat, a kumitét, a makiwara edzést, a
meditációkat, önvédelmi technikákat, törést. A versenyek csillagai abbahagyják
a versenyzést, ha 30 évesek. És aztán? Ha stílust váltanak, hogy folytatják a
tanítást? Kitalálnak egy saját stílust? Az ember 3-5 évig gyakorol egy stílust,
megkapja a fekete övet, s azt hiszi, hogy mindent tud. Pedig legalább 50 évet
kellene edzeni ahhoz, hogy elérkezzen valaki az adott stílushoz. Igaz, hogy egy
stílus fizikai aspektusait rövid idő alatt meg lehet tanulni, de sok év
gyakorlás kell, hogy egy stílust kívülről is megismerjenek. Nem nagyon szeretek
más stílusból jövő karatékát felvenni- mindig az érdekel, hogy miért hagyták
ott az előző mesterüket. Vajon engem mikor fognak elhagyni? Ha magas
övfokozatuk volt a másik stílusban, most fel kell adniuk, elölről kell kezdeni
mindent. El kell felejteni a régi technikákat, helyettük újakat kell megtanulniuk.
Az ilyen embereknek kb. egy évig kell velem edzeniük, míg vizsgára alkalmasnak
tartom őket. Nehezebb őket egy újra megtanítani, mint kezdőket felkészíteni. Az
átjelentkező fekete öveseket sokáig figyelem, amíg döntök, hogy felveszem-e őket.
Sokukat elutasítottam már. Azokat próbálom kiválasztani, akik alapvetően jó
emberek, és őszintén vágynak a karate-do
tanulására, és nemcsak a versenyek megnyerése a céljuk. Talán kezdetben
hibáztak az iskola választásánál, talán túl korán választottak, s most új
utakat keresnek. Lehet, hogy verseny centrikus iskolát választottak, s közben
rájöttek, hogy a karate több mint a versenyek. Lehet az is, hogy az előző
mesterük nem volt alkalmas a tanításra, esetleg kínozta őket testileg vagy
pszichikailag.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése