2014. március 26., szerda

30+10 RANDORI Pszichés alapgyakorlat (NBG)




Barátom Kiss György kérdezte tőlem, hogyan készültünk a 30+10 RANDORI-ra és gondoltam megosztom veletek is ezt a szöveget, melynek az ötlete és váza Géczi Tihamértől származik. Ezt formáltuk a saját elképzelésünkre Szarvas Dani barátommal. Molnár János első tanítványom zenét rakott alá, így nem csak az edzések végén, de önállóan is tudtunk vele dolgozni. Nekem jobban működött, amikor ülő testhelyzetet vettem fel. Amikor lefeküdtem és úgy végeztem a gyakorlatot sokszor sikerült belealudnom. Ami véleményem szerint nem jelent túl nagy problémát. Amennyiben tesztelni akarjátok, a „cél-szövegen” változtatnotok kell.


egy pontosan kivitelezett köríves rúgás fejre
Többen kérdeztétek tőlem lesz-e folytatása a RANDORINAK. Igen, a terveim közt szerepel a folytatása ennek a rendezvény sorozatnak, de csak a jövő évben. Továbbá azt gondolom, emeljük a tétet! Így örömmel jelentem be a következő 30+10+10 RANDORI alkalmából a legkitartóbbak igazán elmehetnek a teljesítő képességük végső határáig, azaz 50 ellenfélen küzdhetik túl önmagukat. Az esemény továbbra is nyílt lesz, így nem csak karatésokat várunk.




RELAXÁCIÓS SZÖVEG:
 
Megnyugszok. Ellazulok. Eltávolodik tőlem minden külső zaj és belső gond. Átadom magam a nyugalomnak. Átadom magam a vágynak, hogy testi, lelki és szellemi harmóniámat megteremtsem. Nyugodt vagyok. Ellazulok.
Ellazul a vállam. Ellazul a karom és a kezem. Ellazul a hátam és a csípőm. Ellazul a nyakam és a tarkóm. Elsimul a homlokom és az arcom. Résnyire kinyílik a szám. Az egész testem elengedetten pihen.

-   A két karom elnehezedik. - A két karom elnehezedik.

-   A két lábam elnehezedik. - A két lábam elnehezedik.

-   Az egész testem elengedetten, elnehezedetten pihen.
-   Az egész testem elengedetten, elnehezedetten pihen.
-   Az egész testem elengedetten, elnehezedetten pihen.

-   A két karom átmelegszik. - A két karom átmelegszik.

-   A két lábam átmelegszik. - A két lábam átmelegszik.

-   Az egész testem elnehezedetten, átmelegedetten pihen.
-   Az egész testem elnehezedetten, átmelegedetten pihen.
-   Az egész testem elnehezedetten, átmelegedetten pihen.

-   A szívem nyugodtan dobog, a légzésem lassú és mély.
-   A szívem nyugodtan dobog, a légzésem lassú és mély.
-   A szívem nyugodtan dobog, a légzésem lassú és mély.

-   Sugárzó meleg áramlik szét a hasamban. A hasam sugárzó meleg.
-   Sugárzó meleg áramlik szét a hasamban. A hasam sugárzó meleg.
-   Sugárzó meleg áramlik szét a hasamban. A hasam sugárzó meleg.


TÉMA: 30+10 RANDORI

Látom magam, mint egy filmvásznon, ahogyan a legjobb formámban küzdök ismert és ismeretlen ellenfeleimmel. Majd fellépek a képzeletbeli filmvászonra, és érzem, ahogy az izmaim a küzdelem alatt megfeszülnek és ellazulnak.


japán ülés

-   Én vagyok az, aki küzd, de egyszerre vagyok a gyakorló és a megfigyelő is!
-   Én vagyok az, aki küzd, de egyszerre vagyok a gyakorló és a megfigyelő is!

A küzdelem során testtartásom egyenes. Mozgásom határozott, magabiztos. Érzem az izmaim és a tüdőm kiválóan alkalmazkodnak a 40 ellenféllel való küzdelemhez. Testem erőtől duzzadó, rugalmas, hajlékony. Szellemem erős, aktív, határozott. Készen állok a 40 ellenfeles harcra. Erős küzdőszellemmel, higgadtan küzdöm végig magam a 40 ellenfelemen. Okosan beosztva használom az energiámat.
Győztes vagyok. Bátran támadok. Csak céllal hátrálok. Mindig keresem a lehetőséget az ellentámadásra.

-   Ütéseim pontosak mellyel értékes találatokat érek el.

-   Rúgásaim pontosak mellyel értékes találatokat érek el.

-   Akcióim pontosak mellyel értékes találatokat érek el.

Az akcióim alatt, közben és után is odafigyelek a védekezésemre. Zártan tartom a fedezékem! Felemelem a kezem és fenntartom a figyelmemet.

A 40 ellenfeles küzdelem alatt mindig a saját elképzelésemet érvényesítem.

Lábon keveset mozgok, gyors ritmusváltásokkal meglepem az ellenfelemet.

Kihasználom a lehetőséget a közbetámadásokra és kontra-ütésekre.
A védekezésből ellentámadásba megyek át.

Egy támadáson belül felváltva támadom a fejet, a testet és a lábakat.

Egy támadáson belül felváltva használok ütéseket és rúgásokat.
Belső egyensúlyom stabil.

KIJÖVETEL:

Nyugodt vagyok. (kis szünet.) És most lassan és fokozatosan ökölbe szorítom az ujjaimat. Megfeszítem az összes izmomat, és jólesően kinyújtózok, és semmi, de semmi fáradtság nem marad bennem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése