Ismerkedj
meg Taira szenszej karate stílusokon túlmutató alkalmazásaival!

Immár negyedik alkalom, hogy városunkban kata
& bunkai geikot tartunk Taira szenszej alkalmazásaiból. Az első ilyen
találkozó részemről egy kísérlet volt, hogy lássam vagyok-e olyan szinten, hogy
tovább tudjam adni azt az érdekes szemléletmódot, amit Taira szenszejtől
sikerült ellesnem az udinei szemináriumok alkalmából. Emlékszem az első
általunk tartott mini szemináriumra is, ahol a Saifa kata mozdulatainak
alkalmazásával és néhány alap gyakorlattal ismerkedtek a résztvevők. Most a negyedik ilyen találkozón ismételten
visszatérünk a Saifa katához és az abban rejlő alkalmazásokhoz. Ennek két
oka is van az első,hogy a tanulásnál fontos az ismétlés, a második, ez talán a legegyszerűbb kata. Jelentősen
könnyebben értelmezhető alkalmazásokat tartalmaz, mint egy Gekisai kata, így
olyanok is be tudnak kapcsolódni a gyakorlásba, akik újak és nem ismerik
Taira szenszej munkásságát. Természetesen ismételten ki fogunk térni az alapgyakorlatokra,
mivel ezek nélkül szinte lehetetlen elsajátítani ezeket a karate iskolákon
túlmutató alkalmazásokat.

Így minden karate iskola tanulóját nagy
örömmel várjuk 2019. február első szombatján megrendezésre kerülő két
tréningből álló foglalkozásokon. Az viszont előnyt jelent, ha a résztvevők ismerik
a Saifa kata mozgásanyagát.
Végezetül álljon itt pár gondolat Taira
szenszejtől: „Taira szenszej az elmúlt években a harcművészetek számos
területén vált ismertté, s neve azonosult a nyugati karatékák azon mozgalmával,
amely a művészet gyökeréhez kíván visszatérni. Ezek a gyökerek Okinawán
lelhetők fel, pontosabban a katákban rejlő harci elvekben és technikákban. A
katákat eredetileg azon céllal tervezték, hogy tanítsa és megőrizze ezeket.
Taira ezek mestere és szokatlan módon arra is nyitott, hogy tanítsa őket, így
egyre népszerűbb azon nyugati szenszejek körében, akik mélyebben meg szeretnék
ismerni harcművészetüket. Legutóbbi ausztráliai látogatása során feltárta
módszerét.

Vannak speciális „drill”-jeim, amelyek a
katában található alkalmazások megértését segítik. Nem hiszem, hogy bárki is
képes megtanítani minden alkalmazást. Senkinek sincs meg mindenre a válasza.
Próbálok, amennyire csak lehetséges néhány alapelv által teljes képet adni.
Mielőtt egy tanítvány megértené az alkalmazásokat, előtte meg kell, hogy értse
a mögötte lévő alapelvek. Ezek után alkalmaznia kell az alapelveket a
gyakorlásában és lehet, hogy felfedez egyéb lehetőségeket is. De igen,
igyekszem legjobb tudásom szerint teljesen megválaszolni a kérdéseket.
A „drill”-jeim lényege, hogy nyomást
gyakoroljunk az ellenfelünk karjaira, ezáltal folyamatosan ellenőrizzük a
támadó mozgását. Nem adhatunk esélyt az ellentámadásra, vagy arra hogy
visszanyerje lélekjelenlétét. Ugyanakkor sokszor letérek az ellenfelem test
középvonaláról ezzel segítve a biztonságos – visszavonulást – védekezést. Tehát
a mentális hozzáállás az, hogy ne lépjünk visszafelé, de ezt ne keverjük össze
a makacs egyhelyben maradással.”
Fordította Szarvas Dániel a BLITZ
Australasian Martial Arts Magazine írását,
az eredeti angol nyelvű cikket, mely 2012-ben Human Tornado címen készült itt
találjátok meg [In 2012, Taira Sensei hopes to run seminars in Melbourne,
Newcastle and either Brisbane or the Gold Coast.]