A harcművészetben a legfontosabb feladat
megvalósítani a test-tudatosságot.”
Paul Rosenblum
![]() |
| A szemináriumi csapat |
Május 27–28.-án Haas Zoltán mester
meghívására Magyarországon – Szigethalmon - tanított Takeji Ogawa 10. danos mester.
Hajdúszoboszlóról a Ten-Shin Karate Dodzsóból négyen vettünk rész a nemzetközi
karate találkozón. Molnár János, Tóth Gyula, Kiss Zsolt és jómagam.
![]() |
| Ogawa mester |
Szombaton
és vasárnap is egy-egy háromórás tréninget tartott a Stájer országból hazánkba
látogató nemzetközileg is elismert mester. A róla elnevezett Goju-Ryu iskola az OGAWA-HA
egy különleges színfoltja a hagyományőrző karate iskoláknak. Az, hogy ez az
irányvonal mennyire hatékony azt a mester idős kora ellenére is kiemelkedő
erővel és dinamikával demonstrálta. Ogawa mester szemléletének alapkövét képezi
az a gondolat, hogy az „Igazi” mesternek nem csak elmagyaráznia, hanem magas
szinten demonstrálnia is tudnia kell az általa tanítottakat. A tréningeken a
gyakorlati képzés mellett nagy hangsúlyt kapott az elméleti oktatás is, amit
számtalan érdekes történettel tett még érdekesebbé. A Goju iskola mozgásanyagát
tanítva sok szó esett a helyes biomechanikai elvekről, melyek hozzásegítik a
gyakorlót az átütőerejű hatékony karate mozgás elsajátításához és az egészség
megőrzésére is jó hatással van.
![]() |
| Figyelem |
Saját részről nagyon érdekesnek
találtam azt a tényt, hogy a testem ilyen magas szinten vissza tud emlékezni a
régebben elsajátított – besulykolt – mozgásmintákra. Ezt bátran mondhatom,
mivel legalább hét éve nem gyakoroltam Ogawa mesternél és az elmúlt években
áttértünk Taira Masaji és Andrea Buttazzoni szenszejek által tanított Okinawai
Goju-Ryu Karate-Do Kenkyukai mozgásanyagára, ami jelentősen eltér attól amit
Ogawa mester tanít.
A szombat délutáni edzés után egy
nagyon jó hangulatú vacsorán vehettünk részt. Molnár János barátommal és
tanítványommal egyetértettünk abban, hogy kicsit olyan volt ez a délután mintha
egy időutazáson vettünk volna részt.
Ezúton is szeretném megköszönni
a meghívást Haas Zoltán mesternek és tanítványának, Kiss Gábornak a szívélyes
vendéglátást melybe csapatunkat részesítette.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése