„Minden
vizsga az ember életében különleges pillanatot jelent, mely megkoronázza
munkáját. A megmérettetéshez tökéletes felkészültség – mind szellemileg mind
testileg érzelemmentesség és a zavaró körülmények kiiktatása szükséges. A
vizsgát nem büntetésként, hanem munkánk „DICSÉRETEKÉNT” kell felfogni. Csak a
gyengék félnek a megmérettetésektől!”
Höning
Miran-Buda
Ebben a rövid írásban szeretnék pár dolgot
tisztázni a vizsgáztatással kapcsolatban. Igyekszem rávilágítani arra mit
tartok fontosnak, de mindeközben arra is kitérek majd, hogyan volt ez abban az
időben, amikor elkezdtem karatézni és több mint két év rendszeres gyakorlás
után először vizsgázhattam Gulyás mesternél.
A régi időkben, a küzdőművészetekben nem
léteztek kyu és dan fokozatok. Aki mesterévé vált egy adott harcművészeti
rendszernek, a tanára kiállított egy tanúsítványt, hogy az adott stílus
mestere. Ezt kizárólag abban az esetben kapta meg oktatójától, ha őt az adott
iskola oktatására és továbbfejlesztésére alkalmasnak tartotta.
Az övvizsga kétség kívül jelentős esemény a
karate tanuló életében, de a tanuló érésével fordított arányban kellene ennek a
dominanciának csökkenni. Kezdetben és főleg a gyerekeknél a tanuló minél
gyakoribb visszajelzést és megerősítést kíván arról, hogy előre jutott-e,
érdemes-e dolgoznia a kitűzött célért. Ezért is van úgy kialakítva a
gyerekeknél a rendszer, hogy tíz gyerek fokozat van melyben az elérhető
legmagasabb szint az ötödik kyu. Így ez a korosztály gyakrabban kap
visszajelzést és pozitív megerősítést hol tart jelenleg a gyakorlása. Így
könnyebben tovább tud lépni az felmerülő akadályokon.
A másik ok, amiért szükségesnek látom a
gyerek fokozatok kialakítását, a karate specifikus mozgáskultúrája. Sajnos
egyre gyakrabban tapasztalom a tanítványaim között, hogy alapvető mozgásokat
sem tudnak helyesen végrehajtani és a testnevelő kollégák helyett a karate
edzéseken kell megtanítanunk a fiatalokat, hogyan kell egyenesen állni, a
karokat is használva futni stb. Ezért általánosságban elmondható, hogy a
gyerekekkel lassabb tempóban tudjuk elsajátíttatni a karate mozgáskultúráját.
Ez nem feltétlenül jelent problémát, mivel sportjátékokkal ezek igen jól
fejleszthetők.
A felnőttek is szeretnék, ha minél hamarabb
látható eredménye lenne az elvégzett munkának, melyet leginkább a karate-do-ban
az övfokozatokat és a tudásszintet szimbolizáló övszínek jelentik. Itt is
felmerül a kérdés, mi a jobb? Mindenáron kielégíteni ezt az igényt és esetleg
érdemtelenül, elvégzett teljesítmény hiányában is odaítélni a következő
fokozatot, hogy „kenegessük a tanulónk lelkét” így ideig-óráig megtartva őt a
gyakorlásnak, vagy következetesen megbuktatni mindenkit, akik nem tudják
teljesíteni a következő övfokozatra elvárt szintet. Mert ugye nem vagyunk egyformák, így a
mozgásuk is különbözni fog egymástól, még ha azonos alapelvek mentén végezzük
az edzéseinket. Az én első mesterem hihetetlenül következetesen és keményen
vizsgáztatott minket. Ő így vélekedett anno a vizsgáztatásról:
„Mit jelent az Ön számára az elmélet?
 |
| Dr. Gulyás Péter |
Milyen Ön vizsgáztatóként?
Következetes.
Ha valaki az előírt követelményeket teljesíti, abszolút biztos a vizsgája. Ha
egyszer oda van írva a tíz kérdés amire tudni kell a választ, akkor kilencre
nem elég. Ha az van odaírva, hogy 12-szer fel kell húzódzkodni a rúdon, akkor
11-szer nem elég. Ha valaki 10-szer húzza fel magát, a másik pedig 5-ször, és
én mind a kettőért ugyanazt a fokozatot adom, akkor nagy bűnt követek el. Nem
érdekel, hogy a bajnokságon ki, milyen helyezett. Nem érdekel, milyen színű az
öve, az sem, hogy ügyes vagy ügyetlen. Egy valami érdekel: intelligens-e vagy
nem? Képes-e befogadni a tananyagot, magát fejleszteni? Fontos, hogy milyen
jellegű ember, és milyen a világról, önmagáról alkotott képe. Nálam előre
megszabott normák vannak. Aki ezeket betartja, érvényesül. Aki nem, az nem
érvényesül. Ezen elvek alapján tanítványaim közül már nagyon sokan eljutottak a
fekete övig.”
Részlet dr.
Gulyás Péter karate mesterrel folytatott beszélgetésből, Szarvas, 1991. július
 |
| Ez volt az egyik legemlékezetesebb karate.do vizsgám |
Megmerem kockáztatni azt a kijelentést, ha
napjainkban így vizsgáztatnának az edzőtermekben a mesteren és egy két
„elvetemült fanatikuson” kívül nem sokan gyakorolnák a karatét. Én abban
hiszek, aki felelősséggel akarja vizsgáztatni tanítványait, hogy egyszerre kell
következetesnek és emberségesnek lenni. Itt jönnek képbe az alapelvek, de
bizonyos dolgok végrehajtásánál feltétlenül szükséges figyelembe vennünk
tanítványunk fizikai és mentális adottságait. Azt is vizsgálnunk kell önmagához
képest mennyit lépett előre. Nézzük, mik ezek az elvek, amik mentén értékelni
lehet és kell a vizsgázót: A fehér öves fokozatoknál 10. – 6. kyu-ig
legfontosabb szempont a pontosság. 5. kyu-tól 4. kyu-ig pontosan és dinamikusan kell
mozogni, és a barna övnél már az előző két szempont kiegészül az erő helyes
alkalmazásával is.
Általános
értékelési szempontok
Összpontosítás
Állások stabilitása
Kéz és lábtechnikák koordinációja
Alak és általános benyomás
Állások, és technikák váltása egy másik
wazába.
Erőteljes, dinamikus csípő, fordítása a
technikák végrehajtásakor.
Hátizmok ernyesztése és feszítése
Egyensúly és stabilitás.
KIME Az izmok elernyesztése és megfeszítése:
Gyors – dinamikus mozgás.
Kéztechnikák és lábtechnikák kontrollálása.
Kiai.
Zanshin.
Az vizsga lebonyolításáról és a helyes
elvekről Zsolt Péter az alábbiakat írja. Ez szerintem annyira kerek egész, hogy
nem kell sem elvenni belőle sem hozzátenni.
„Az
övvizsgának meg kell adni komolyságát, ünnepélyességét és jelentőségét ki kell
hangsúlyoznunk. A felkészülés hosszas, több hónapos folyamatának méltó
leméréséhez biztosítsunk ünnepélyes kereteket. Tiszta dodzsó, megfelelő Shomen,
jól szervezett időbeli lebonyolítás. A vizsgázónak előzetesen ismernie kell a
vizsga anyagát és rendszerét. Bármilyen alapos a felkészülés, a vizsga komoly
stressz helyzetet elé állítja a tanulót. A vizsgázó készül, hiszen be akarja
mutatni tudását, amely alapján úgymond magasabb elismerési kategóriába
kerülhet, ezáltal önbecsülése is emelkedik. Legalább ilyen fontos a vizsgáztató
felkészültsége! Bizony, ha nem is élet-halál múlik egy vizsgáztatói döntésen,
de nem tudhatjuk, hogy akinek ez által belenyúlunk a sorsába, mennyire
változtatunk azon! A vizsgáztatás nagyon komoly felelősség, a vizsgáztatást is
meg kell tanulni. Meg kell őrizni magukban a karatedó tiszteletét és
alapelveit, így jó vizsgáztatók lehetünk. Teremtsük meg az egyensúlyt a vizsga
és a karatedó lényege között, azaz az egyén szellemi érettségéhez mérten
kezeljük a vizsga jelentőségét.
Mint vizsgáztatók vigyázzunk, hogy egyensúly legyen
a vizsga követelményei, értékelési szempontjai között. A technikai tudás, a
szellemi hozzáállás, és a karatedó erkölcsi része egyaránt fontos. Talán ez
utóbbi szempont a legfontosabb, ami miatt a dojo vizsgáztatást tartom a
legmegfelelőbbnek a karatedó szempontjából. A dodzsó egy család kell, hogy legyen és nem egy csoport tanuló, aki
befizeti a pénzt, és aztán ellenértéket követel a pénzéért. A dodzsó önmagában
kell, hogy tanítson technikát, emberi tartást és emberi együttélési mintákat
kell hogy adjon. A dodzsó nem az edző és a tanulók, hanem azok egysége: A
tanuló elfogadja az edzőt mesterének, és azért jön oda, mert érzi, hogy ott a
helye, ott tud fejlődni technikailag és emberileg egyaránt. Az edző nem azért
megy a dodzsó, hogy pénzt keressen, hanem mert érzi, hogy csak ezt tudja tenni,
ott van rá szükség. Így a mester és tanítvány kapcsolat kissé visszatér a „-
lélektől-lélekig - I shin den shin ” átadás-befogadás hagyományőrző módjához. Ezt
csak a dodzsó vezetője tudja kialakítani, és tanítványaiban felismerni a
lehetőségeket, kívánságokat és segíteni azt.”
