A SZAKU magazin 2006 februári számában jelent meg DebreZen címen az alábbi írás. Ez volt az első találkozásom Deshimaru mester zenjével. A 10. évforduló emlékére feltöltöm a bogomra is. Biztosan vannak olyanok a kedves olvasóim közözött, akik még nem találkoztak az IGAZI ZEN-nel, Deshimaru szenszej ZEN-jével.
 |
| Deshimaru Szenszej |
Ez év január utolsó hétvégéjén a Mokusho Zen Ház
gyakorló hétvégét tartott. Hagymásy Laura meghívására Debrecenbe gyűltek össze
a szerzetesek, és eljöttek a zen gyakorlása iránt érdeklődők, azért, hogy
bevezetést nyerjenek a zazen gyakorlásába. A hétvégén lehetőségünk volt egy
rövid előadáson meghallgatni, hogyan érdemes gyakorolni. A bennünk felmerülő
kérdésekre választ kaphattunk a Nagyváradon élő Tamás Péter szerzetestől. Ő azt
gondolja, hogy az elméleti tudás gyakorlati tapasztalat nélkül semmit nem ér.
Úgy is mondhatnánk, hogy „a puding próbája az evés”.
Én az interneten böngészve találtam erre a
lehetőségre, és jó alkalomnak találtam arra, hogy gyakorlati tapasztalatot
gyűjtsek. Közel húsz éve gyakorlom a karate-dot, és olvastam Taisen Deshimaru
mester könyveit, melyeket a figyelmébe szeretnék ajánlani azoknak, akik
olvassák írásomat. Ezen műveknek a címe: Az út gyakorlása; A zen és a
harcművészetek. Szombat délután nyitottan és nagy elvárásokkal érkeztem
Debrecenbe, az előadás és a gyakorlás helyére. Itt megtudtam, hogy 1992-ben
Magyarországra érkezett egy francia nemesi származású mester, Yvon Bec,
szerzetesi nevén Myoken mester, aki Deshimaru senseinek volt a tanítványa,
azért, hogy minket, magyarokat megismertessen a japán zen soto irányvonalának
hagyományaival és gyakorlásának módjával. Ő a magyar származású Mokusho Zeisler
István küldetését jött beteljesíteni.
Én személyesen azzal a céllal mentem, hogy a karate
és a zen kapcsolatát vizsgáljam, de amikor a kérdésekre adott válaszokat
hallgattam, rá kellett jönnöm, hogy maga a gyakorlás, a helyes testtartás, a
légzés és az ezáltal létrejövő tudatállapot a helyes válasz. A gyakorlást
vezető szerzetes a kérdésemre, miszerint van-e kapcsolat a zen és a budo
között, a következő választ adta. A harcművészekkel az a legnagyobb probléma,
hogy mindenből valamilyen hasznot, eredményt akarnak lefölözni, és ez nem
egyeztethető össze a zen alapelvével, melynek lényege, hogy a gyakorlást cél és
haszon nélkül kell végeznünk. Egyébként is, ha a helyes tudatállapotban, azaz
itt és most tesszük a dolgunkat, bármi, akár a fogmosás is lehet zen. Mit
jelent ez? Összpontosítani annyit jelent, hogy az összes energiánkat felszabadítva
teljesen cselekedni. Sajnos a mai világban ennek a szemléletnek az ellenkezője
tapasztalható, miközben munkánkat vagy bármilyen egyéb tevékenységünket
végezzük, gondolataink egészen máshol járnak. Ez helytelen. Ha megtanulod
alkalmazni az „itt és most” hozzáállást, és felhasználod az adott pillanatban
rendelkezésedre álló összes életenergiát, akkor frissel tudsz feltöltődni.
Alig vártam, hogy kipróbálhassam a zazent. A tréning
alatt kb. kétszer fél órát ültünk lótusz, illetve fél lótusz ülésben egy
párnán, amely a feneket kissé felemeli a talajról. Az egésznek a lényege a
helyes testtartás, a légzés és az ezáltal előidézett tudatállapot. A szempontok
a következők:
- a zafun, amin ülünk, mindkét térdünkkel
erőteljesen nyomjuk a talajt
- a törzs egyenes, a medence enyhén előredől
- a fej egyenes, az áll behúzva, az orr pontosan a
köldök felett legyen, ezáltal a fülek egy
vonalba kerülnek a vállakkal. „Nyomd az eget a
fejeddel, nyomd a földet a térdeiddel!”
- a száj csukva, nyelvünk hegyét a felső fogsor
mögött a szájpadláshoz érintjük
- a kezek a „kozmikus mudrát” formázzák
- a szemek félig lehunyva, kb. egy méterrel magunk
elé nézünk
- légzés: ha a testtartásunk jó, a légzésünk is
automatikusan helyes lesz, a kilégzés mindig
hosszabb, mint a belégzés, mely csöndes és
erőlködéstől mentes
Összehasonlítva a karatéban gyakorolt sanshin
katával, arra a megállapításra jutottam, hogy a testtartás azonos, és a légzés
végrehajtásában is tapasztalható hasonlóság, de míg a karatéban a kilégzés szájon
keresztül történik, oly módon, hogy a nyelvünket az alsó fogsorunk alá
helyezzük, és eközben a testünk megfeszül, addig a zazen gyakorlásánál a légzés
folyamatosan az orron keresztül történik, és a hara laza marad. A karatéban a
légzés jól hallható és erőteljes, míg a zazenben teljesen diszkrét, csendes.
A szerzetesek szokatlan külsejük ellenére
barátságosak, nyitottak és segítőkészek voltak. Bármiről kellemesen el lehetett
beszélgetni velük. Egy dologból viszont nem engedtek, ebben szigorúak és
következetesek voltak, ez pedig a helyes pozíció megvalósítása. A személyes
tapasztalatom, hogy aki az üléseket vezette, amikor megszólalt, felhívva a
figyelmünket a tartásunkban esetlegesen előforduló hiányosságokra, hibákra,
engem arra ösztönzött, hogy tegyek még egy utolsó erőfeszítést, pedig voltak
olyan pillanataim, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább megtartani magam az
optimális testhelyzetben. Az érdekes az volt, hogy amikor sikerült a légzésemre
összpontosítanom, voltak olyan pillanataim, amelyek a gondolatoktól és
érzelmektől teljesen mentesek voltak. Ezt a karatéban úgy nevezik, hogy Mizu no
kokoro, azaz víztükörszerű tudat, melyben elménk teljesen nyugodt, mint a
zavartalan víz tükre. Ahogy a víz visszatükrözi az előtte lévő tárgyakat, úgy
észleli tudatunk az ellenfél minden mozdulatát, és ezáltal helyesen tudunk
válaszolni a támadásokra. Ha a víz tükre zavaros, a tükörkép is
kiismerhetetlenné válik, ha idegesek vagy szórakozottak vagyunk, vagy a saját
taktikai elképzeléseinkkel foglalkozunk, nem leszünk képesek helyesen és időben
felismerni és végrehajtani a megfelelő technikát.
Azt is mondhatnám, hogy ez igen kemény férfimunka
volt, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hölgyek legalább olyan remekül -
ha nem jobban - ültek, mint mi, férfiak, és nálam biztosan jobban, hiszen van
közöttük olyan, aki évek óta napi rendszerességgel gyakorolja a zazent. Péter
szerzetes felhívta a figyelmemet, hogy a rendszeresség nagyon fontos, és
nélkülözhetetlen, hogy újra és újra visszatérjünk a dojoba, és ne csak otthon
gyakoroljunk. Mert a közösen végzett munka jó lehetőség arra, hogy ismételten
beállítsák a helyes testtartást. Az otthoni gyakorlásnál úgy gondoljuk, hogy a
gyakorlatokat jól végezzük, de egy kívülálló szemlélő, a mester azt másként
látja. A hétvégén számomra egyértelművé vált, hogy minden ember a benne
felmerülő kérdéseire a választ csak saját magától kaphatja meg, és ebben
segíthet bennünket a rendszeres gyakorlás. Teljesen egyetértek Deshimaru mester
azon gondolatával, hogy:
„Mindenkinek az életében különböző problémák
merülnek fel, és mindenkinek különböző módon kell megoldania ezeket. Ezért
mindegyikőnknek meg kell teremtenie saját módszereit. Utánzással nem juthatunk
sehová, magunknak kell cselekednünk.”
A hétvége tükrében azt gondolom, hogy sokat lehet
beszélni a zenről, de fél óra zazen többet ér bármilyen filozofálgatásnál.
http://www.mokushozen.hu/zazen/index.php/hu/dojok/debrezen
