Forradalmi hangulatú kihívástalálkozó
Ebben az évben is csatlakoztunk a 100 Kata
Challenge-hez, melyet James Pankievich indított el Okinawáról, a karate
szülőföldjéről. Ez a világméretű kihívás az összetartozásról szól a
hagyományőrző utat járó karatésok körében, melynek lényege, hogy egy általunk
szabadon választott katát egymás után százszor hajtunk végre. Az idei
megmérettetésen a választásunk a Naihanchin/Tekki Shodanra esett. Magáról a
katáról a következőt lehet tudni.
Az okinawai karatéban Naihanchi-ként ismert
katát Funakoshi sensei nevezte át Tekki-nek, mely a Shuri iskola alap
gyakorlata. Az alkotója ismeretlen, ebből következtethetünk arra, hogy egy igen
régi gyakorlatsorról van szó. Ez egy olyan alap kata, mint a Naha iskolának a
Sanchin katája. Három szintje/változata ismert. Ezek régen egy egységes
gyakorlatsorként is léteztek. Az eredeti változat sok nyitott kezes technikát is
tartalmazott. A Naihanchin Shodan 29 mozdulatot tartalmaz, melyet két irányban
hajtanak végre és a mozdulatsor teljesen szimmetrikus. Az egyik okinawai „városi
legenda” úgy tartja, hogy Choki Motobu, aki egy kiemelkedő mester volt, csak a
Naihanchin katát ismerte és ebből merítette tudását, mely legyőzhetetlen
harcossá formálta. Ez természetesen ebben a formában nem helytálló, mivel az
általa írt könyvéből tisztán látszik, hogy ismeretekkel bírt mind a három Shuri
– Naha – Tomari iskolák katáiban. Az általa gyakorolt változat ugyanaz, amit
Funakoshi sensei is gyakorolt. A felkészülés során, mint Goju-Ryus kicsit
betekintést nyertem a mozdulatok alkalmazásába és azt találtam, hogy nagyon sok
gyakorlatias, egy harci helyzetben jól alkalmazható mozgásmintát tartalmaz.
Talán ezért is lehetett Motobu mesternél olyan előkelő helyen ez a kata.
Az
idei, Ebesen megtartott kihívás találkozó házigazdája Kása Sándor sensei volt,
melyhez Hajdúszoboszlóról, Debrecenből, Szolnokról és Balkányról is csatlakoztak
a különböző stílusokat gyakorló karatésok.
