2015. március 25., szerda

IGAZI ERŐ A KARATÉBAN!




Hazánkban kevés írás jelent meg az Okinawai és az általánosabban elterjedtebb Japán karate mozgáskultúráját jellemző lényegi különbségekről, arról hogyan képezzük le az erőt egyes mozdulatokban és ez milyen eszközökkel fejleszthető. Ezt a hiányt igyekszi pótolni Kiss Endre György barátom fordítása. Jakob Kold-Christensen tollából közlünk egy részletet a teljeség igénye nélkül: Real Karate Power! Hoju Undo of Goju-Ryu

MUCHIME

Egy Okinawán használatos kifejezés mellyel megmagyarázzuk néhány technikánk időzítését ahol egy súlyos és ragadós mozdulatot végzünk, amilyen tipikus mozdulat például a Hiki uke. A Muchime az időzítésnek egy szintje, amit csak rendszeres kata gyakorlással, elsősorban a Haishugata - Sanchin, Tensho - gyakorlásával, de Hojo undo gyakorlatokkal is lehet elérni. Például chishi-vel.

Kimozdíthatatlanság és mozgás

kakie
Két fogalom amit tekinthetünk egymás ellentettjeinek is, de úgy is mint egy egész két részét, mint a kemény - lágy go - ju vagy yin - yang. Amikor a Haishugatát gyakoroljuk arra fókuszálunk hogy beletapadunk a talajba, mintha gyökereink lennének, mint egy fának. Ez egy érzés amit megőrizhetünk gyakorolva a Kaishugatát, de bármikor válthatunk e-között és a gyors mozgás között egy shuriashit használva. Ahogy Higaonna szenszej magyarázza: “A lábak mint egy macska és a kezek mint egy tigris.” Amikor Kaishugatában mozgunk mindig először a láb mozdítására fókuszálunk aztán a csípő következik és végül a technika. Ez az alapelv de ettől el lehet tekinteni egyedi technika esetén ahol a sebesség az elsődleges inkább mint az erő a technika mögött. A kimozdíthatatlanság Haishugata által tanulható vagy Nigiri game tréninggel.

Chiru no chan chan

Ez egy gyors és rugalmas mozdulat amikor egyik technikát a másikba alakítod. A mozdulatot úgy is magyarázhatod mint amikor egy labdát a falhoz pattintasz és visszafelé még gyorsabban jön. Vagy amikor összenyomsz egy teniszlabdát és elengedve az kipattan. Ugyanezt a technikát használod közelharcban, mikor az ellenfél erejét önmaga ellen fordítod. A chiru no chan chan csak hosszú évek kemény munkájával fejleszthető és olyan mint egy hatodik érzék amivel megérzed az ellenfél mozgásait előre és kihasználod ezt egy ellentámadáshoz. Bemutatni a chiru no chan chant olyan mint bemutatni egy technikát ami egyszerre sima és robbanékony is. Ez a fajta időzítés a hojo undo eszközökkel végzett gyakorlatokkal is fejleszthető.

Chinkuchi kakin

Jelentése lezárni, leszorítani, kontrollálni az ízületeket izmokat és inakat egyik pillanatról a másikra. Amikor végrehajtunk egy technikát a testnek fixnek kellene lennie mint egy rögzített keretnek. Ez hatásosabbá és erőteljesebbé teszi a technikát amikor az egész test benne van a mozdulatban. A Chinkuchi kakin csak a kontaktus pillanatában használatos. Az egész testnek meg kell feszülnie egy pillanatra és rögtön utána ellazulnia hogy képesek legyünk azonnal mozdulni ha szükséges. Amikor a Haishugatát gyakoroljuk, vele együtt gyakoroljuk a Chinkuchi kakint is, a Kaishugata használja a megfeszítés és ellazulás alapelvét.

Tai Otoshi

chisi gyakorlás
Úgy is fordítható mint test sülyesítését, a gravitáció és a saját testsúlyod használata. Néhány technika gyakorlásában inkább használod a testsúlyod függőleges leejtését vagy előremozdítod a tested vízszintesen szintén az egész testsúlyodat használva. Az elv hasonlatos egy nagy kő felkapásához és elejtéséhez. Az erő amivel a kő a talajba csapódik az-az erő amit a tested a tai otoshi-t használva kifejt. Magyarán mondva megfeszítesz az adott izmot és ellazítod azt mialatt a tested leejted – süllyeszted- . Amikor a test landol végrehajtod a technikát és alkalmazod a chinkuchi kakint. A gravitációt és a testsúlyodat használod izomerő helyett. A tai otoshit használod a kongoken tréning során mikor felemeled a kongokent és azzal egyidőben leejted a tested shiko dachiba. Ugyanezt az elvet alkalmazod a chishivel végzett gyakorlásnál.