2023. május 6., szombat

Akik felrajzolták Hajdúszoboszlót az Okinawai karate térképére

 

Az egész egy álommal kezdődött. 1982 szeptemberében kezdtem el karatét gyakorolni és ahogy haladtam az úton, egyszer csak megjelent egy kívánság, amely csak jóval később vált céllá: szeretnék ellátogatni a karate-do szülőföldjére. Ez számomra abban az időben Japánt jelentette. Ma már tudom, hogy Okinawa jelenleg is Japánhoz tartozik, de volt idő amikor független királyságként működött. Talán azért is tér el a kultúrája a Japán főszigetétől. Továbbá a pusztakezes harcművészet onnan került a főszigetre. De nem erről szerettem volna írni.


 

Jóval később 2018-ban Molnár János tanítványommal, barátommal valóra váltva a fentiekben leírt elképzelést, megvalósult az okinawai tanulmányút, mely hatalmas kulturális és szakmai élmény volt számunkra. Amikor hazautaztunk akkor még nem gondoltam, hogy a következő év őszén Miguel Da Luz az Okinawa Times-tól Emailben felkér egy exkluzív interjúra. Melynek örömmel tettem eleget így karácsonyi meglepetésként ide is postázta az aktuális lapszámot.


 

2022-ben ismét levelet kaptam Migueltől és azzal az örömhírrel állt elő, hogy az eddig megjelent cikkek, amik a világ különböző pontjain élő okinawai karatét gyakorló mesterekről és az általuk vezettet csapatokról szólnak egy exkluzív kiadványban, könyv formájában is megjelenik és ebben is helyet kapott a Ten-Shin Dojo csapata. Ez a könyv az elmúlt héten végre hozzám is megérkezett és arra gondoltam megosztom veletek is ezt az örömhírt!

 

Azt hiszem, ha a karate utam kezdetén, vagy akár pár évvel ezelőtt azt mondja valaki nekem, hogy ilyen rendkívüli megtiszteltetésben lesz részem, valószínűleg kinevetem, de ha nem is nevettem volna nagy valószínűséggel érdekesen néztem volna rá. De van úgy, hogy az élet kegyes hozzánk, ha elég kitartóan tesszük a dolgunkat.

 

Dōmo arigatō gozaimasu Miguel Da Luz!



Zárásul következzen itt egy rövid részlet a kiadványból: „Mit hozott számodra a karate? Azt gondolom a karate egy út, ami elsősorban önmagunk mélyebb megismerésére szolgál és csak másodsorban önvédelem és harci rendszer. Legalábbis számomra ez egy önismereti út. Nagyon érdekesnek találom, hogy ennyi év elteltével is találok benne új megismerésre érdemes dolgokat.


Mi érdekel/foglalkoztat Taira Sensei Goju-ryu-jában? Taira sensei karatéja nem egy könnyen járható út és itt elsősorban a katákban található mozdulatok alkalmazásait – bunkai – értem. Azt gondolom nagyon nyitottnak és alázatosnak kell lenni, ha valaki ilyen nézőpontból szeretné tanulmányozni az iskolánk katáinak alkalmazásait, de mindenképp megéri feltörni a kódot és paradigmát váltani. Viszont, ha ez már megtörtént soha nem lesz semmi ugyanolyan a karatéban, mint azelőtt. Egy hasonlattal élve, ha már egyszer kinyúlt a pulóver soha nem fog visszazsugorodni az eredeti méretére. Ilyen az elménk is, amit egyszer „megfertőzött” sensei az alkalmazásaival. De nagyon kevesen vagyunk, akik elég nyitottak egy ilyen minőségi szemléletváltásra. Nekem sem sikerült volna, ha Andrea Buttazzoni sensei nem támogat ebben. Az első időben annyira frusztrált az egész, hogy teljesen elvetettem még a gondolatát is, hogy mélyebben belenézzek Taira sensei karatéjába. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy találkoztam ezekkel a kiemelkedő tanítókkal.”