Ez
év január utolsó hétvégéjén a Mokusho Zen Ház gyakorló hétvégét tartott.
Hagymásy Laura meghívására Debrecenbe gyűltek össze a szerzetesek, és eljöttek
a zen gyakorlása iránt érdeklődők, azért, hogy bevezetést nyerjenek a zazen
gyakorlásába. A hétvégén lehetőségünk volt egy rövid előadáson meghallgatni,
hogyan érdemes gyakorolni. A bennünk felmerülő kérdésekre választ kaphattunk a
Nagyváradon élő Tamás Péter szerzetestől. Ő azt gondolja, hogy az elméleti
tudás gyakorlati tapasztalat nélkül semmit nem ér. Úgy is mondhatnánk, hogy „a
puding próbája az evés”.
Én
az interneten böngészve találtam erre a lehetőségre, és jó alkalomnak találtam
arra, hogy gyakorlati tapasztalatot gyűjtsek. Közel húsz éve gyakorlom a
karate-dot, és olvastam Taisen Deshimaru mester könyveit, melyeket a figyelmébe
szeretnék ajánlani azoknak, akik olvassák írásomat. Ezen műveknek a címe: Az
út gyakorlása; A zen és a harcművészetek. Szombat délután nyitottan és nagy
elvárásokkal érkeztem Debrecenbe, az előadás és a gyakorlás helyére. Itt
megtudtam, hogy 1992-ben Magyarországra érkezett egy francia nemesi származású
mester, Yvon Bec, szerzetesi nevén Myoken mester, aki Deshimaru senseinek volt
a tanítványa, azért, hogy minket, magyarokat megismertessen a japán zen soto
irányvonalának hagyományaival és gyakorlásának módjával. Ő a magyar származású
Mokusho Zeisler István küldetését jött beteljesíteni.
Én
személyesen azzal a céllal mentem, hogy a karate és a zen kapcsolatát
vizsgáljam, de amikor a kérdésekre adott válaszokat hallgattam, rá kellett
jönnöm, hogy maga a gyakorlás, a helyes testtartás, a légzés és az ezáltal
létrejövő tudatállapot a helyes válasz. A gyakorlást vezető szerzetes a
kérdésemre, miszerint van-e kapcsolat a zen és a budo között, a következő
választ adta. A harcművészekkel az a legnagyobb probléma, hogy mindenből
valamilyen hasznot, eredményt akarnak lefölözni, és ez nem egyeztethető össze a
zen alapelvével, melynek lényege, hogy a gyakorlást cél és haszon nélkül kell
végeznünk. Egyébként is, ha a helyes tudatállapotban, azaz itt és most tesszük
a dolgunkat, bármi, akár a fogmosás is lehet zen. Mit jelent ez?
Összpontosítani annyit jelent, hogy az összes energiánkat felszabadítva
teljesen cselekedni. Sajnos a mai világban ennek a szemléletnek az ellenkezője
tapasztalható, miközben munkánkat vagy bármilyen egyéb tevékenységünket
végezzük, gondolataink egészen máshol járnak. Ez helytelen. Ha megtanulod
alkalmazni az „itt és most” hozzáállást, és felhasználod az adott pillanatban
rendelkezésedre álló összes életenergiát, akkor frissel tudsz feltöltődni.
Alig
vártam, hogy kipróbálhassam a zazent. A tréning alatt kb. kétszer fél órát
ültünk lótusz, illetve fél lótusz ülésben egy párnán, amely a feneket kissé
felemeli a talajról. Az egésznek a lényege a helyes testtartás, a légzés és az
ezáltal előidézett tudatállapot. A szempontok a következők:
-
a zafun, amin ülünk, mindkét térdünkkel erőteljesen nyomjuk a talajt
-
a törzs egyenes, a medence enyhén előredől
-
a fej egyenes, az áll behúzva, az orr pontosan a köldök felett legyen, ezáltal
a fülek egy vonalba kerülnek a vállakkal. „Nyomd az eget
a fejeddel, nyomd a földet a térdeiddel!”
-
a száj csukva, nyelvünk hegyét a felső fogsor mögött a szájpadláshoz érintjük
-
a kezek a „kozmikus mudrát” formázzák
-
a szemek félig lehunyva, kb. egy méterrel magunk elé nézünk
-
légzés: ha a testtartásunk jó, a légzésünk is automatikusan helyes lesz, a
kilégzés mindig hosszabb, mint a belégzés, mely csöndes és
erőlködéstől mentes
Összehasonlítva
a karatéban gyakorolt Sanshin katával, arra a megállapításra jutottam, hogy a
testtartás azonos, és a légzés végrehajtásában is tapasztalható hasonlóság, de
míg a karatéban a kilégzés szájon keresztül történik, oly módon, hogy a
nyelvünket az alsó fogsorunk alá helyezzük, és eközben a testünk megfeszül,
addig a zazen gyakorlásánál a légzés folyamatosan az orron keresztül történik,
és a hara laza marad. A karatéban a légzés jól hallható és erőteljes, míg a
zazenben teljesen diszkrét, csendes.
A
szerzetesek szokatlan külsejük ellenére barátságosak, nyitottak és segítőkészek
voltak. Bármiről kellemesen el lehetett beszélgetni velük. Egy dologból viszont
nem engedtek, ebben szigorúak és következetesek voltak, ez pedig a helyes
pozíció megvalósítása. A személyes tapasztalatom, hogy aki az üléseket vezette,
amikor megszólalt, felhívva a figyelmünket a tartásunkban esetlegesen
előforduló hiányosságokra, hibákra, engem arra ösztönzött, hogy tegyek még egy
utolsó erőfeszítést, pedig voltak olyan pillanataim, amikor úgy éreztem, nem
bírom tovább megtartani magam az optimális testhelyzetben. Az érdekes az volt,
hogy amikor sikerült a légzésemre összpontosítanom, voltak olyan pillanataim,
amelyek a gondolatoktól és érzelmektől teljesen mentesek voltak. Ezt a
karatéban úgy nevezik, hogy Mizu no kokoro, azaz víztükörszerű tudat, melyben
elménk teljesen nyugodt, mint a zavartalan víz tükre. Ahogy a víz visszatükrözi
az előtte lévő tárgyakat, úgy észleli tudatunk az ellenfél minden mozdulatát,
és ezáltal helyesen tudunk válaszolni a támadásokra. Ha a víz tükre zavaros, a
tükörkép is kiismerhetetlenné válik, ha idegesek vagy szórakozottak vagyunk,
vagy a saját taktikai elképzeléseinkkel foglalkozunk, nem leszünk képesek
helyesen és időben felismerni és végrehajtani a megfelelő technikát.
Azt
is mondhatnám, hogy ez igen kemény férfimunka volt, de az igazsághoz
hozzátartozik, hogy a hölgyek legalább olyan remekül - ha nem jobban - ültek,
mint mi, férfiak, és nálam biztosan jobban, hiszen van közöttük olyan, aki évek
óta napi rendszerességgel gyakorolja a zazent. Péter szerzetes felhívta a
figyelmemet, hogy a rendszeresség nagyon fontos, és nélkülözhetetlen, hogy újra
és újra visszatérjünk a dojoba, és ne csak otthon gyakoroljunk. Mert a közösen
végzett munka jó lehetőség arra, hogy ismételten beállítsák a helyes
testtartást. Az otthoni gyakorlásnál úgy gondoljuk, hogy a gyakorlatokat jól
végezzük, de egy kívülálló szemlélő, a mester azt másként látja. A hétvégén számomra
egyértelművé vált, hogy minden ember a benne felmerülő kérdéseire a választ
csak saját magától kaphatja meg, és ebben segíthet bennünket a rendszeres
gyakorlás. Teljesen egyetértek Deshimaru mester azon gondolatával, hogy:
„Mindenkinek
az életében különböző problémák merülnek fel, és mindenkinek különböző módon
kell megoldania ezeket. Ezért mindegyikőnknek meg kell teremtenie saját
módszereit. Utánzással nem juthatunk sehová, magunknak kell cselekednünk.”
A
hétvége tükrében azt gondolom, hogy sokat lehet beszélni a zenről, de fél óra
zazen többet ér bármilyen filozofálgatásnál.Mokusho Zen Ház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése