2014. március 19., szerda

ÉLETEM A GOJU-RYU KARATE-DO




Beszélgetés Takeji Ogawa mesterrel



Ogawa shihan mawashi-uke
Takeji Ogawa kilencedik danos Goju-Ryu nagymester 1942. november 24-én Chibában született. 1970-től Európában él és tanít. Nős, 3 gyermek apja. Az ausztriai Stayer Goju-Kai Egyesület edzője. 1985-1992. közötti években az Osztrák Nemzeti Válogatott vezetőjeként az Osztrák karate felzárkózott a nemzetközi élmezőnyhöz. Nevéhez fűződik az osztrák, szlovák, horvát és jugoszláv Goju-Ryu meghonosítása. A Goju-Ryu Karate-Do Szakura-Kai vezető instruktora. Napjainkban Közép és Kelet-Európában tanít. 1993 óta rendszeresen látogat és tanít hazánkban. Erre a beszélgetésre a 2008 nyarán megrendezett nemzetközi szemináriumon került sor. A tábor résztvevői személyesen is meggyőződhettek Ogawa shihan emberi nagyságáról, technikai jártasságáról, és kimagasló testi erejéről.




Shihan mikor kezdett karatézni, kik voltak a mesterei?

Tokyo közelében laktam és a szomszédomtól tizenegy évesen kezdtem karatét tanulni, de ez számomra csak játék volt. Az első igazi mesterem Yashiro Urakawa sensei volt, Ő Gogen Yamaguchitól tanult Goju-Ryut.
Abban az időben nem volt jellemző, hogy gyerekeknek karatét tanítsanak. Japánban a karate nem annyira népszerű, mint ahogyan azt Európában gondolják. A Japán embereket inkább a kendo, jaido, judo érdekli, ezek nagyon népszerűek és sokan gyakorolják. Akkoriban nem rendeztek karate versenyeket, és a többi karate stílusban nem gyakoroltak szabad küzdelmet. Először Yamaguchi mester vezette be a szabad küzdelmet.  Az 1950-es években versenyeztem először. Napjainkban gyerekek számára is rendeznek versenyeket, és ez nagyon motiváló a fiatalok számára.
  

Shihan az Okinawai Goju-ryuval mikor került kapcsolatba?


A Goju-Ryut Okinawán alapították és onnan került Japánba, ahol továbbfejlődött. A katák és a technikák végrehajtásában vannak különbségek. Olyan, hogy Okinawai Goju-Ryu nem létezik. A Goju-Ryu az Goju-Ryu. Chojun Miyagi a stílus alapító mestere különbözőképpen tanított fiatalon, középkorúan és idős korában a II. Világháború után. Ez alapján napjainkban három különböző irányvonalat különböztetek meg.

Ön melyik irányvonalat követi?

Seiko Higa irányvonalát követem. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy tanulhattam Choyu Kiyuna senseitől. Sok kiemelkedő tudású mestertől tanultam, de számomra Kyuna sensei tanítása, tudása a legmeghatározóbb. Ő egy kevésbé ismert mester. Kiyuna mester neve szinte csak Okinawán ismert, de azt gondolom, hogy sokszor az igazán komoly mesterek a hátérben maradnak és nem kerülnek minden estben a média, a figyelem középpontjába.

Ön számára mit jelent a karate-do gyakorlása?

Számomra az életet jelenti. Ez nem egy szakma, amiből nyugdíjba lehet vonulni.  A napi rendszeres gyakorlás nélkül nincs értelme az életnek. Ez maga az élet, se több, se kevesebb! Ezt akarom életem végéig csinálni. Most hatvanöt éves vagyok, sokaknak az én koromban nehézséget jelent edzeni, de én kivétel szeretnék lenni és egész életemben erővel telve akarom a lágyság és keménység útját járni. Ez az én álmom!

Mit jelent mesternek lenni?

A sportoknál külön szakember foglakozik a különböző területek fejlesztésével. A Japán és a Kínai harcművészetekben ez mind a mester feladatát képezi. Egy személyben tanít technikát, fejleszti az erőt és a pszichikumot. Midig a személyes példáján keresztül tanít, ha csak beszél róla, de nem cselekszik az számomra nem mester. A karate-do folyamatos gyakorlás, nem elmélet. Ezt nem lehet könyvekből megtanulni. Egy könyv megírása nem jelenti azt, hogy valaki a gyakorlati tudásában is kiemelkedő. Higaona Kanryo, Chjun Miyagi mesterek nem írtak könyvet mégsem vonja kétségbe senki a tudásukat. A jó mester megvalósította a test, lélek, és a technika harmóniáját, ez a legfontosabb.

Az Ön által tanított Goju-Ryu-nak mik a sarkalatos pontjai?

Korrekt technika, erős rugalmas test, megfelelő tudatállapot. Ennek a három dolognak az egysége a legfontosabb. Ezt a Sanshin kata mindennapi gyakorlásával lehet elérni. Ebben a gyakorlatban elsajátíthatjuk a helyes légzést, a megfelelő izomkoncentrációt, a jó testtartást és szellemi koncentrációt. Így kifejleszthetünk egy olyan embert, aki harmóniában van az éggel és a földdel. Fontos, hogy folyamatosan önmagunkban analizáljunk, elemezzük a technikáinkat. Én rendszeresen gyakorlok tükör előtt. Képzeld el az ellenfelet, így nem kell a cél előtt megállítanod az ütést.

Lehet-e szintézist teremteni a hagyományőrző - tradicionális és a modern - sport karate között?

A sportban mindig egy célért dolgozunk, de a Budoban maga a gyakorlás válik céllá. A mi stílusunkban a keménységet kell a lágysággal ötvözni, a sportkaratéban csak kemény technikákat alkalmazunk. A Goju-Ryuban sok a köríves mozgás, és a testünkkel máshogyan képezzük le az erőt. A tradicionális Goju-Ryu és a verseny karate különböző technikákat használ. A felkészülés módja is különböző. A versenyzés a fiataloknak nagyon motiváló, és fontos. Napjainkban csak tradicionális karatét nem lehet tanítani, ezért a kezdetektől arra kell törekednünk, hogy a modern karate technikái mellet mindig tanítsuk egy keveset a tradicionális karate-doból is. Így amikor befejezzük a versenyzést, van perspektívánk, és elmélyülhetünk a Budo karatéba.
A tradicionális Goju-Ryuban folyamatosan fejlesztenünk kell a technikáinkat, és a fizikumunkat. A toló izmainkon van a fő hangsúly. Ehhez remek gyakorlat a kake-te, és a súlybottal való vágás. Egy alkalommal kitűztem célul, hogy egymillió sómen-uchit vágok. Ezt a célt három év és két hónap alatt teljesítettem, naponta közel ezer vágást végeztem. Boldog voltam mikor elértem a célom. Fontos, hogy az ujjainkat és a különböző ütő és rúgó felületeket is erősítsük. A Budoban erős testre, gyors lábakra, és jó szemre van szükségünk. Okinawán kihonból, katából, bunkaiból, és erőfejlesztésből áll az edzés. Szabad küzdelmet nem gyakorolnak. Én azt gondolom, hogy a küzdő tréning nagyon fontos!

Nekünk magyarországi tanítványoknak mik az erősségeink, min kellene változtatnunk, hogy jobbá tegyük a karaténkat?

Ogawa mester a Ten-Shin Dojo csapatával
Sok európai országban tanítok, a magyarországi Goju-Ryu jó. Harsányi sensei nagyon jó. Jó az előképzettsége, szorgalmas, nagyon ideális az életkora, a kondíciója és a fiatalok is respektálják. Tudja az elméletet, és ezt a gyakorlatban is megtudja mutatni.  Jó úton haladtok, de több erőre van szükségetek. Ehhez erőfejlesztő tréningek kellenek. A többi az jó, de fontos állandóan tovább fejleszteni magatokat.

Milyen céljai, tervei vannak a jövőre nézve?

Számomra az egészség a legfontosabb. Ezért minden nap edzek, ezt akarom csinálni az életem végéig. Ha fáradtnak érzem magam, akkor kétszer annyit gyakorlok, természetesen ehhez elhivatottságra és következetességre van szükség. Azt gondolom, hogy a rendszeres gyakorlással ezek a jellembeli tulajdonságok kifejleszthetők. Az én álmom, hogy életem végéig gyakorolhassam a Karate-dot!

Sihan szeretném megköszöni hogy megosztotta velünk a tapasztalatait

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése